Boldog Karácsonyt!
Na, a Farkas Online-ra is megérkezett a Jézuska.
Úgy gondoltam, hogy miért ne ajándékoználak meg titeket hálám jeléül, amiért mindennap visszajöttök. Meg aztán 26-án lesz a blogom fél éves, így duplán ünnepelhetek most. De nem is dumálok tovább, inkább jöjjenek az ajándékok:
Első ajándékomat úgy prezentálom, mintha egy sorozat első évadának DVD-s megjelenését jelenteném be. Ugyan közel járok az igazsághoz, de mégsem teljesen. Ha már az egyes fejezeteket le tudjátok tölteni, akkor miért ne tölthetnétek le egyben is? Csak azt mondanám: Töltsétek le a Farkas teljes első évadát!
A második ajándékom egy ma induló minisorozat első része. Igen, bátorkodtam nekiállni egy másik történetnek is a Farkas mellett. A minisorozat főszereplője X-23. A rövidke kis sorozat bemutatja X-23 életét, mielőtt alkotói elküldték volna a S.H.I.E.L.D.-hez, hogy kiképezzék ügynöknek.
A sorozatot 6 részesre tervezem. Mivel ma csütörtök van, és ma kerül ki az első rész, ezért aztán úgy döntöttem, hogy minden csütörtökön megjelenik egy rész, 6 héten keresztül. Remélem tetszeni fog nektek. Az első rész a hétvégén úgy is kikerül a blogra, hogy nem kell letölteni.
Harmadik, és egyben utolsó ajándékom szintén különleges. Még anno, a 13. fejezetem eléggé Star Wars-osra sikeredett. Most úgy döntöttem, hogy újraírom az egészet. Remélem tetszik a végeredmény.
Farkas 2×05: Baljós árnyak /Special/ – Javított verzió
Mivel a Karácsony a szeretet ünnepe, ezért én is szeretném a családommal, a barátaimmal tölteni az ünnepeket. Ez annyit jelent számotokra, hogy a következő fejezet első része csak a hétvégén, vagy jövő hétfőn fog kikerülni. De ne búslakodjatok, mert elláttalak titeket annyi ajándékkal, hogy ne unatkozzatok. Ha gondoljátok, ledarálhatjátok az első évadot egyben. A lehetőségetek már megvan rá.
Kellemes ünnepeket!
Farkas Online

csak úgy szívom magamba ezeket a friss, ropogós infókat
boldog karácsonyt