04. Kisebb sorozatok

- Első rész -
Kikerült: 2009. december 24.
Dale Rice zaklatottan menekül valami elől. Azonban nem sikerül megmenekülnie, ugyanis üldözője végez vele. Évekkel később derül ki, hogy ezzel egy igen fontos kutatás szakadt félbe. Fiának, Zander-nek, és Dr. Sarah Kinney-nek a feladata, hogy létrehozzák Logan tökéletes klónját. A kutatás azonban nem olyan irányban halad, ahogy azt a projekt vezetője, Dr. Martin Wraith szeretné…

Letöltöm.

- Második rész -
Kikerült: 2009. december 31.
7 év telt el X-23 megalkotása óta. A lány, edzésekkel tölti ideje nagy részét. Dr. Kinney és Zander között továbbra is nagy a feszültség, ami odáig fajul, hogy Zander kezébe veszi a kísérletet, és egy eszméletlenül embertelen módon aktiválja a mutáns gént a lányban. Ám az eredmény nem az, amit várt. Így egy újabb fájdalmas műtéten esik túl a lány, amiből alig egy nap alatt felépül. Kész arra, hogy beteljesítse sorsát…

Letöltöm.

- Harmadik rész -
Kikerült: 2010. január 17.
Martin-t egy nap meglátogatja egyik hitelezője, a bizar külsejű mutáns, Nate Gunray. Gunray eredményeket akar látni, azért Martin úgy határoz, hogy beveti a lányt egy éles küldetésen. Az akció olyan jól sikerül, hogy minden befektetője magának akarja a lányt. Martin végül Gunray-nek adja a lányt, aki 3 év alatt egy igazi hidegvérű gyilkost csinál a X-23-ból. Az egyik küldetés azonban nem úgy alakul, ahogyan azt eltervezte volna…

Letöltöm.

- Negyedik rész -
Kikerült: 2010. június 26.
Zander terve, hogy X-23-at megölik, nem jön össze, mivel a lány sértetlenül tér vissza a végzetes küldetésről. Dr. Kinney eközben hívást kap a húgától, és emiatt kénytelen lemondani az erkölcseiről. Rachel, Martin felesége a lelkiismeretével küzd, és el akarja mondani férjének, hogy Henry nem tőle van, Zander azonban még időben közbelép. Wraith végleges döntésre szánja el magát Kinney-vel kapcsolatban, Zander pedig egy nem várt lépést tesz…

Letöltöm.

- Ötödik rész -
Kikerült: 2010. augusztus 5.
Zander utasítására, X-23 kegyetlenül lemészárolja a Wraith család tagjait, kezdve Martinnal. Miután visszatérnek a bázisra, Zander megfenyegeti a lányt, hogy nehogy elmerészelje mondani is valakinek, hogy mit tett. Ennek ellenére, a lány valahogyan mégiscsak Sarah tudtára adja szörnyű tettét. Zander hamar félreállítja a professzornőt, és bejelenti, hogy átveszi a program irányítását. Sarah azonban nem hagyja ennyiben…

Letöltöm.


2 vélemény to “04. Kisebb sorozatok”

  1. Ez a spin-off, ugye? Jöhetne a következő :)

  2. Nem tekintem spin-off-nak, sokkal inkább előzménynek, amely segít megérteni az eredeti sztoriban történteket. :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.